Party
fekete komédia egy részben
fekete komédia egy részben
Ön egy múltbeli eseményre keresett rá. Kérjük, válogasson aktuális kínálatunkból a Jegy.hu keresőjében!
Last event date: streda, 29. november 2023, 19:00
Sally Potter: Party
Az előadást 18 éven felüli nézőinknek ajánljuk!
Minden sikeres nő mögött áll egy másik nő…
Janet, ambiciózus politikus, akinek az a leghőbb vágya, hogy talpra állítsa hazája egészségügyi rendszerét. Álma megvalósulása most végre elérhető közelségbe kerül, hiszen megválasztották a brit árnyékkormány miniszterévé, és férjével illetve a legközelebbi barátaival szeretné megünnepelni ezt a nagy győzelmet. Ezen a baráti összejövetelen azonban minden jelenlévőnek van valami szenzációs bejelentenivalója vagy éppen titka, amit jobb lenne, ha inkább magában tartana. Mindeközben rejtélyes telefonhívások érkeznek, az egyik várva várt vendég távol marad, és néha váratlan helyekről előkerül egy pisztoly is…
2017-ben A vendégek címmel mutatták be az angol forgatókönyvíró és rendező, Sally Potter filmjét, amelyből a szerző saját maga készített színpadi változatot. A Partyt az elmúlt időszakban több európai színház is műsorára tűzte. Magyarországon először a Vígszínház Pesti Színházában láthatja a közönség.
Az Adventure Pictures Sally Potter által írt mozifilmje alapján.
A színdarab Magyarországon a Samuel French, Inc.-t képviselő Concord Theatricals Ltd. és a Theatrum Mundi Színházi és Irodalmi Ügynökség közötti megállapodás alapján kerül színre.
(19 órás kezdés esetén az előadás várható befejezési ideje: 20.20)
Bemutató: 2021. december 4., Pesti Színház
Skandináv szövegelés Patat Bence műfordítóval és Száraz Eszter szerkesztő-rendezővel havonta az ISON-ban
A foci lelkesít, felemel és nyomorba dönt, kirobbant mindenféle felgyülemlett-elhasznált-fojtogató rosszat, átsegíthet nehéz időszakokon, jelenthet kiemelkedési lehetőséget annak aki játsza, lehet szerelem, szabad imádni és utálni, közösségeket kovácsolhat össze, erősíti a valahová tartozás érzését. A foci olyan mint az irodalom, meg a zene, meg minden ami szép: élni, megkapaszkodni segít. A foci az egyik legfontosabb nem fontos dolog. Neuralgikus pont és nosztalgia forrása. Létmetafora. És persze mindenki ért hozzá.
Vannak slágerek, vannak megaslágerek, vannak gigaslágerek, és van az „All I Want For Christmas Is You”. Mariah Carey 1994-es dala társadalomtörténeti szempontból éppúgy izgalmas jelenség (miért ezt, és csakis ezt hallgatja a teljes glóbusz minden karácsonykor?), mint gazdaságtörténeti perspektívából (a dal egymagában több mint 100 millió dollár jogdíjbevételt termelt az elmúlt három évtizedben), a Dalszerelőműhely retro-szekciójában azonban kifejezetten művészi kérdések mentén fogjuk vizsgálni.
JÉZUS ÉS A ROCK AND ROLL hit és popkultúra - igazságkereső beszélgetések élő folyama Horváth Gergely műsorvezetővel Vendég: KISS TIBI…
Skandináv szövegelés Patat Bence műfordítóval és Száraz Eszter szerkesztő-rendezővel havonta az ISON-ban
KultúrFlipper • A korona Irodalom-bázisú popkulturális mátrixépítés Ruff Orsolyával és Szeder Katával havonta az ISON-ban. • A KultúrFlipper A korona-estjén…
položka/y v košíku
celkom:
Váš časový limit na nákup vypršal. Prosím, znova vložte vstupenky do košíka.