Macskajáték 17.

A Dalszerelőműhely hatodik évadának kezdetén rárúgjuk az ajtót a poptörténelem múltjának hatalmas csarnokára. Egy ujjgyakorlatként kitalált gitár-riff, egy elveszettnek hitt, hiperérzelmes szerelmes vers, egy hattagú rockzenekar, amely az első albumára készül – ezekből az alapösszetevőkből jött létre minden idők legjobb rock-dalainak egyike (sőt ne fukarkodjunk a minősítéssel: minden idők legjobb dalainak egyike), a „Sweet Child O’ Mine”.

Ruff Orsolya és Szeder Kata KultúrFlipper estjein mátrixépítő játékba hívunk az ISON-ba. Oda-vissza adogatva a labdát művészeti, társadalomtörténeti, történelmi és popkulturális referenciák között bolyongva vizsgálunk meg közelebbről is egy-egy sokrétű jelenséget.

Az igazán meglepő dolgok olyankor születnek, amikor két látszólag külön világ találkozik. Mint amikor két idegen apránként megtalálja egymásban a közös pontokat, ismeretséget kötnek és létrehoznak egy addig ismeretlen világot: a barátságot. A zene és az irodalom esetén hívjuk ezt most szinapszisnak. A szinapszisok olyan sejtek közötti kapcsolódási helyek, amelyeken keresztül az ingerület egyik sejtről a másikra terjed. Ez igen gyakran oda és vissza történik, pont mint két egymásra reagáló művészeti ág. A projektben ezt a reakciót szemlélhetjük közösen Süveg Márk (Saiid) és Wunderlich Márton produkcióján keresztül, ahol Bach szólóhegedűre írt művei, Saiid szövegei és Pilinszky János versei improvizatív formában együtt alakítják két művészeti ág történetének dramaturgiáját.