ISON. A kultúrnappali.

Tytuł


Budapest Bár koncert

Budapest Bár koncert

Kitűnő zenekar, fantasztikus egyéniségű énekesek és nagyszerű dalok – mára elmondhatjuk, hogy a Budapest Bár megváltoztatta a véleményünket arról, hogy hogyan szólal meg egy cigányzenekar.  więcej

Nincs aktuális előadás

Ön egy múltbeli eseményre keresett rá. Kérjük, válogasson aktuális kínálatunkból a Jegy.hu keresőjében!

Last event date: Wtorek, 19 Kwietnia 2016 19:00

2014-ben két lemezt jelentettek meg, Húszezer éjszakás kaland és Délutáni csókok címmel, 2015-ben pedig egy különleges klezmer albumot készítenek. Ezen a koncerten ebből az ezerszínű, de a Budapest Bár zenekar kitűnő zenéje által összefogott repertoárból válogatnak. Természetesen a régi nagy kedvencek sem maradnak ki a műsorból.

A Budapest Bárt Farkas Róbert alapította és vezeti. Eredeti szándéka az volt, hogy a új lendületet adjon a kávéházi cigányzene műfajának. A zenekarnak köszönhetően rég elfeledett dallamok váltak újra a köztudat, és a fiatalok kultúrájának részévé. Az együttes megalakulása óta több generációs kedvenccé vált – számos régi dalt leporoltak, elfeledetteket élesztettek újra, vagy nagyon közismerteket öltöztettek új köntösbe. Korok, kultúrák és generációk találkoznak a produkcióban – talán ezért is szeretik fiatalok és idősebbek egyaránt.

Nem álltak meg azonban azoknál a daloknál, amelyek illeszkednek egy cigányzenekar repertoárjához. A régi kuplék, filmdalok és slágerek után tovább haladtak korban és tovább feszegetik a cigányzenekari hangzás határait. Aki volt mostanában a zenekar koncertjein, hallhatta, hogy a zenekar a 20-as 30-as évekhez fűződő rajongása mellett egyre többször nyúl a közelmúlt emblematikus rock- és pop slágereihez. Feldogoztak Tom Waits, Simon and Garfunkel, Nick Cave, LGT, David Bowie számokat, sőt, Depeche Mode-ot is. Valljuk be, nem nagyon hallottuk még cimbalmon ezeket a dalokat.

A Budapest Bár élete igazán eseménydús és sokszínű. A tavalyi két új lemezzel megújult a repertoárjuk, közel száz teltházas koncertet adtak Budapesten és vidéken, felléptek a környező országokban és Svédországban is. Elkészítettek egy műsort  a híres szövegíró, G.Dénes György emlékére, amelyben vendégük volt többek között Charlie és Somló Tamás is.  

A Budapest Bár zenekar: Farkas Róbert (hegedű, gitár), Farkas Mihály (cimbalom), Ökrös Károly (harmonika, zongora), Farkas Richárd (bőgő), Kisvári Ferenc (dob)

Énekesek:  Behumi Dóri, Németh Juci, Frenk, Keleti András, Szűcs Krisztián, Mező Misi.

www.budapestbar.hu

www.facebook.com/budapestbarband

www.youtube.com/budapestbar

https://instagram.com/budapest_bar

https://twitter.com/budapestbar

https://www.tumblr.com/blog/budapestbarband

Nasza oferta


KultúrFlipper • Az ördög Pradát visel Irodalom-bázisú popkulturális mátrixépítés Ruff Orsolyával és Szeder Katával havonta az ISON-ban.

A foci lelkesít, felemel és nyomorba dönt, kirobbant mindenféle felgyülemlett-elhasznált-fojtogató rosszat, átsegíthet nehéz időszakokon, jelenthet kiemelkedési lehetőséget annak aki játsza, lehet szerelem, szabad imádni és utálni, közösségeket kovácsolhat össze, erősíti a valahová tartozás érzését. A foci olyan mint az irodalom, meg a zene, meg minden ami szép: élni, megkapaszkodni segít. A foci az egyik legfontosabb nem fontos dolog. Neuralgikus pont és nosztalgia forrása. Létmetafora. És persze mindenki ért hozzá.

Vannak slágerek, vannak megaslágerek, vannak gigaslágerek, és van az „All I Want For Christmas Is You”. Mariah Carey 1994-es dala társadalomtörténeti szempontból éppúgy izgalmas jelenség (miért ezt, és csakis ezt hallgatja a teljes glóbusz minden karácsonykor?), mint gazdaságtörténeti perspektívából (a dal egymagában több mint 100 millió dollár jogdíjbevételt termelt az elmúlt három évtizedben), a Dalszerelőműhely retro-szekciójában azonban kifejezetten művészi kérdések mentén fogjuk vizsgálni.

Proponujemy również


Ha április, akkor az ISONban Pejtsik Panna koncert. Általában születésnapi, most viszont inkább újjászületésnapi: az ISON családias légkörében a névfrissítés…

KultúrFlipper • A korona Irodalom-bázisú popkulturális mátrixépítés Ruff Orsolyával és Szeder Katával havonta az ISON-ban. • A KultúrFlipper A korona-estjén…

A Dalszerelőműhely hatodik évadának kezdetén rárúgjuk az ajtót a poptörténelem múltjának hatalmas csarnokára. Egy ujjgyakorlatként kitalált gitár-riff, egy elveszettnek hitt,…

Uwaga! Czas sesji koszyka wkrótce wygaśnie!
pozostało czasu:
00:00

pozycji w koszyku

suma:


Czas sesji upłynął. Aby dokonać zakupu biletów należy je ponownie dodać do koszyka.