ISON. A kultúrnappali.

Program


Béres
5

Béres

Fazekas István: Béres

Dráma

Nincs aktuális előadás

Ön egy múltbeli eseményre keresett. Kérjük, válogasson aktuális kínálatunkból a Jegy.hu keresőjében!

Utolsó előadás dátuma: 2018. március 10. szombat, 19:00

Béres József, a Széchenyi–díjas kutató–feltaláló a hetvenes évek elején alkotta meg a Béres Cseppet. 1975–ben kuruzslás vádjával eljárás indult ellene. Következő évben bejelentette a szabadalmat, amely gyógyhatású készítményként került forgalomba. 2000–ben hivatalosan is gyógyszerré nyilvánították.

A drámai fordulatokban bővelkedő kortárs színmű megrendítő képet fest a Kádár–korszak bürokratikus viszonyairól, mely minden újat, egyénit, a hivatalos iránytól eltérőt gáncsolt. Béres József hűséges maradt elveihez, az akkori hatalom nyomása ellenére sem hagyta el hazáját, ragaszkodott ahhoz, hogy találmánya Magyarországon szolgálja a betegek gyógyulását. „…Egyszer csak behívattak a Központi Bizottságba Aczél elvtárshoz, aki azt mondta nekem: „Annyi pénzt adok magának, amennyit akar, amennyit kimond a száján, csak hagyja el ezt az országot, és adja át a naplóit, kutatási eredményeit annak, akit én megnevezek.” Erre azt válaszoltam: „Az én őseim itt éltek, itt haltak meg, itt gürcöltek, itt fizettek adót. Nekem nem átjáróház ez az ország. Én szeretem ezt a népet, és nem hagyom el.” (Béres József, 1999) A világhíres kutató–feltaláló halálának tizedik és a gyógyszer–szabadalom benyújtásának 40 éves jubileumán az Újszínház ezen előadással tiszteleg a Béres–életmű előtt.

Ajánlatunk


Nincs olyan aspektusa a zenének (legyen szó a ritmusról, a dallamról, a formáról vagy éppen a többszólamú szerkesztésről), amellyel kapcsolatban Bach művei ne a legmagasabb rendű példákat kínálnák a kései utókor számára, a polifon komponálás (vagyis több szólam egyidejű összehangolásának) technikájában azonban vitathatatlanul ő tartják minden idők legnagyobb mesterének. Ezt már a kortársai is így gondolták (még ha sokan ellenszenvvel viseltettek is e képessége iránt), a halálát követő generációk pedig azonnal mintaként kezdtek tekinteni fúgáira, kánonjaira és egyéb többszólamú struktúráira. Az előadásban a bachi polifónia titkainak eredünk nyomába, hogy megpróbáljuk megérteni e zenei gondolkodás működésmódját (de legalábbis felmérni a jelentőségét és a nagyságát).

„Belehalsz, vagy nem halsz bele…” Kurtág tanítása Fazekas Gergely előadása

JÉZUS ÉS A ROCK AND ROLL hit és popkultúra - igazságkereső beszélgetések élő folyama Horváth Gergely műsorvezetővel Vendég: BECK ZOLI Ikonikus dal: JOHN LENNON: IMAGINE (1971)

Ajánló


• Velünk van a baj, ha szeretünk horror filmeket nézni vagy el tudunk merülni egy rettegést keltő videójátékban? • Miért…

Ötéves lett az ISON, ami azt is jelenti, hogy ötéves lett a Dalszerelőműhely. Mintegy száz előadás és huszonegy óvatosan szétszerelt…

„Én valami igazat keresek…” Kurtág zeneszerzői gondolkodása Fazekas Gergely előadása

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!