Badár Sándor, Mogács Dániel
Dumaszínház est
Dumaszínház est
Ön egy múltbeli eseményre keresett rá. Kérjük, válogasson aktuális kínálatunkból a Jegy.hu keresőjében!
Last event date: 2018. April 21. Samstag, 19:00
Badár Sándor
A bakterházból indult, és bár az óta a pálya már nem kötött, mégis szinte mindenki humor vonalról ismeri. Többszöri átszállás után a sín-házból végül a Dumaszínházba érkezett, ahol segített letenni a talpfákat. Improvizatív humorista és karakterszínész, aki többrendbeli mozifilm-Szőkítéssel, illetve a szentesi humormaffia tagjaként, poénszervezetben elkövetett, folyamatos viccelődéssel vádolható. Karrierjét mindig is nagyban befolyásolta az állatokhoz fűződő viszonya, így a Boldog lovak mellett Papírkutyákat, egy Citromdisznót, sőt, még egy Vattatyúkot is Kontroll alatt kellett tartania, mielőtt megérintette volna A média diszkrét bája. Manapság hivatásszerűen beszél Badárságokat, és nem panaszkodik, hiszen már a mesebeli Afrika is behódolt neki. Ellenáll az idegen nyelveknek, pedig már egy olasz teleshop-nyelviskolát is elvégzett.
Mogács DánielSzínésznek készült, és ennek ellenére az is lett. Gyerekként talán ő volt az egyetlen, aki szerette volna E.T.-t valóban a Földön kívül tudni. A művészet nem csak szívügye, de genetikailag kódolt öröksége is.
Paranormális állatbarát, vagyis magyar származású mentalisták és látványos természetfilmek főhőseinek hiteles megformálója, aki sokáig távolságtartóan méregette a duma-színpadot, mielőtt magáévá tette.
Örül, hogy van társadalom, mert tudja kritizálni.
A magyar színházi kabaré újraélesztésén munkálkodó színész, humorista, rendező, mester-bábos. Brendon, a susogós mackó rendezője, mozgatója, hangja, a Kétfarkú Kutyapárt ex-polgármesterjelöltje, Dr. Mogács, a frissen megválasztott Köztársasági Elnök valóságos alteregója. A Munkaügyek Jóbejtje.
Az önálló estjének szereplője. A fiának az apja. Az anyjának a gyermeke. A kutyájának gazdája.
A foci lelkesít, felemel és nyomorba dönt, kirobbant mindenféle felgyülemlett-elhasznált-fojtogató rosszat, átsegíthet nehéz időszakokon, jelenthet kiemelkedési lehetőséget annak aki játsza, lehet szerelem, szabad imádni és utálni, közösségeket kovácsolhat össze, erősíti a valahová tartozás érzését. A foci olyan mint az irodalom, meg a zene, meg minden ami szép: élni, megkapaszkodni segít. A foci az egyik legfontosabb nem fontos dolog. Neuralgikus pont és nosztalgia forrása. Létmetafora. És persze mindenki ért hozzá.
KultúrFlipper • Marilyn Monroe Irodalom-bázisú popkulturális mátrixépítés Ruff Orsolyával és Szeder Katával havonta az ISON-ban.
Skandináv szövegelés Patat Bence műfordítóval és Száraz Eszter szerkesztő-rendezővel havonta az ISON-ban
JÉZUS ÉS A ROCK AND ROLL hit és popkultúra - igazságkereső beszélgetések élő folyama Horváth Gergely műsorvezetővel Vendég: KISS TIBI…
Posten im Warenkorb
insgesamt:
Die Zeitbegrenzung des Kaufvorgangs ist abgelaufen! Bitte stellen Sie Ihren Warenkorb erneut zusammen!