Konzert, Musik, Weltmusik

Nincs olyan aspektusa a zenének (legyen szó a ritmusról, a dallamról, a formáról vagy éppen a többszólamú szerkesztésről), amellyel kapcsolatban Bach művei ne a legmagasabb rendű példákat kínálnák a kései utókor számára, a polifon komponálás (vagyis több szólam egyidejű összehangolásának) technikájában azonban vitathatatlanul ő tartják minden idők legnagyobb mesterének. Ezt már a kortársai is így gondolták (még ha sokan ellenszenvvel viseltettek is e képessége iránt), a halálát követő generációk pedig azonnal mintaként kezdtek tekinteni fúgáira, kánonjaira és egyéb többszólamú struktúráira. Az előadásban a bachi polifónia titkainak eredünk nyomába, hogy megpróbáljuk megérteni e zenei gondolkodás működésmódját (de legalábbis felmérni a jelentőségét és a nagyságát).

Akár gyerekek vagyunk, akár felnőttek a zenés színház elbűvöl, magbabonáz, fogva tart 😍
Néhányan ezeken a dalokon nőttünk fel, másokat felnőttként kápráztattak el, vagy épp újra felfedezők vagyunk.
Összegyűjtöttük nektek őket, és már alig várjuk, hogy megmutassuk. Kicsit felemelkedünk, kicsit játszunk, kicsit együtt leszünk és szórakozunk!

„Teljesen mindegy, hol vagyok…”
Kurtág útja Lugostól a világhírig
Fazekas Gergely előadása

„Én valami igazat keresek…”
Kurtág zeneszerzői gondolkodása
Fazekas Gergely előadása

„Belehalsz, vagy nem halsz bele…”
Kurtág tanítása
Fazekas Gergely előadása

Az igazán meglepő dolgok olyankor születnek, amikor két látszólag külön világ találkozik. Mint amikor két idegen apránként megtalálja egymásban a közös pontokat, ismeretséget kötnek és létrehoznak egy addig ismeretlen világot: a barátságot.
A zene és az irodalom esetén hívjuk ezt most szinapszisnak. A szinapszisok olyan sejtek közötti kapcsolódási helyek, amelyeken keresztül az ingerület egyik sejtről a másikra terjed. Ez igen gyakran oda és vissza történik, pont mint két egymásra reagáló művészeti ág. A projektben ezt a reakciót szemlélhetjük közösen Süveg Márk (Saiid) és Wunderlich Márton produkcióján keresztül, ahol Bach szólóhegedűre írt művei, Saiid szövegei és Pilinszky János versei improvizatív formában együtt alakítják két művészeti ág történetének dramaturgiáját.

A klasszikus zenére hajlamosak vagyunk úgy tekinteni, mintha képes lenne megőrizni tisztaságát a politika sarától, mintha egy szűzi érintetlenségű, transzcendens világnak volna a hangzó megtestesülése. Bár jó lenne ebben hinni, a helyzet sajnos úgy áll, hogy a politika minden korban, így a 18. század elején is mélyen meghatározta a zeneszerzők életét (Bachét is), és valamennyi korszak a saját ideológiai elképzelése szerint alakította a zenéről szóló képét (a Bachéról szólót is).

Amennyire a korabeli dokumentumokból kihámozható Bachot finoman szólva nem fűzte felhőtlen viszony az előadóművészekhez. A 18. század elején persze az előadóművészek szerepe egészen más volt, mint ma. Az előadásban nemcsak azt fogjuk megnézni, hogy mi volt Bach problémája zenéjének előadóival és megfordítva (ehhez tisztázni kell azt is, hogy mit jelentett zenei előadóművésznek lenni akkoriban), de egy fogadtatástörténeti gyorstalapaló keretében arra is megpróbálunk választ adni, hogy milyen változásokon ment keresztül a Bach-művek előadásának hagyománya a halála óta eltelt bő kétszáz évben. Hogyan vált a 19. század folyamán már-már isteni jelentőséggel felruházott kultúrhérosszá, és miként próbálták a 20. század második felében visszahozni őt a földre.

Vannak slágerek, vannak megaslágerek, vannak gigaslágerek, és van az „All I Want For Christmas Is You”. Mariah Carey 1994-es dala társadalomtörténeti szempontból éppúgy izgalmas jelenség (miért ezt, és csakis ezt hallgatja a teljes glóbusz minden karácsonykor?), mint gazdaságtörténeti perspektívából (a dal egymagában több mint 100 millió dollár jogdíjbevételt termelt az elmúlt három évtizedben), a Dalszerelőműhely retro-szekciójában azonban kifejezetten művészi kérdések mentén fogjuk vizsgálni.