Krasznahorkai László: Sátántangó

„A valódi fenyegetés mintha a föld alól támadna rájuk, de forrása mindig bizonytalan; az ember egyszer csak ijesztőnek érzi a csöndet, nem mozdul, összekuporodik egy sarokban, ahol védelmet remél, a rágás gyötrelemmé, a nyelés kínná válik, azután már föl sem tűnik neki, hogy minden lelassul körülötte, egyre szűkül a tér, s e visszavonulásban végül bekövetkezik a legrettenetesebb: a mozdulatlanság.” (Sátántangó, részlet)