ISON. A kultúrnappali.

program


Elzenélt tánc, eltáncolt zene

Elzenélt tánc, eltáncolt zene

92 regiszter, 5 manuál, 6804 síp - a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem orgonáján végtelen számú és összetételű hang szólaltatható meg, kombinációs lehetőségeinek nincs határa. Ezek azonban csak számok, azokból pedig nem lesz zene. Szerencsére azonban az elmúlt években jó néhány olyan művészt hallhattunk a Művészetek Palotája orgonás koncertjein, akik tudtak élni a hangszer különleges adottságaival, és azokat a zene sokszínűségének a szolgálatába tudták állítani.  Læs mere

Nincs aktuális előadás

Ön egy múltbeli eseményre keresett rá. Kérjük, válogasson aktuális kínálatunkból a Jegy.hu keresőjében!

Last event date: Tirsdag, 06. Maj 2014 19:30

Egyikük Fassang László, aki - mint egy interjúban elmondta - kísérletezéshez is ideális hangszernek tekinti a hangversenyterem orgonáját, s a határtalanságot műfaji értelemben is gondolja. A Müpa orgonakoncertjeitől már eddig sem volt idegen az irodalom, a fény- és a filmművészet, a nép- és a világzene, ezúttal viszont koreográfia kapcsolódik a már önmagában is izgalmas orgonamuzsikához. A koncepció annyiban nem rendhagyó, hogy zene és tánc ősidők óta együtt élnek. Ez a kapcsolat hol szorosabb, hol lazább, hol hiányzik. Johann Sebastian Bach műhelyében már többnyire olyan tánctételek íródtak, amelyek önmagukért beszélő, szuverén zeneművek, és csupán hangvételben, karakterben utalnak egy-egy korabeli táncra. A koncert első részében ezekből hallunk gyönyörű válogatást.

Az est második felében fordul a kocka. Olyan zenék szólalnak meg, amelyeknek a születésében nem játszott szerepet a tánc, viszont - íme, az ősi kapcsolat bizonyítéka - magukban hordozzák a tánc lehetőségét. Ezek a művek a nemzetközi hírű, Magyarországon és Svájcban egyaránt nagy sikerű produkciókat létrehozott Kun Attila koreográfiáiban kelnek életre.

Műsor: J. S. Bach, Ligeti, Alain művei

Aktuelt


A foci lelkesít, felemel és nyomorba dönt, kirobbant mindenféle felgyülemlett-elhasznált-fojtogató rosszat, átsegíthet nehéz időszakokon, jelenthet kiemelkedési lehetőséget annak aki játsza, lehet szerelem, szabad imádni és utálni, közösségeket kovácsolhat össze, erősíti a valahová tartozás érzését. A foci olyan mint az irodalom, meg a zene, meg minden ami szép: élni, megkapaszkodni segít. A foci az egyik legfontosabb nem fontos dolog. Neuralgikus pont és nosztalgia forrása. Létmetafora. És persze mindenki ért hozzá.

KultúrFlipper • A korona Irodalom-bázisú popkulturális mátrixépítés Ruff Orsolyával és Szeder Katával havonta az ISON-ban. • A KultúrFlipper A korona-estjén bevetjük magunkat a brit királyi történelem sűrűjébe, a fókuszba pedig II. Erzsébetet és uralkodását helyezzük.

Vannak slágerek, vannak megaslágerek, vannak gigaslágerek, és van az „All I Want For Christmas Is You”. Mariah Carey 1994-es dala társadalomtörténeti szempontból éppúgy izgalmas jelenség (miért ezt, és csakis ezt hallgatja a teljes glóbusz minden karácsonykor?), mint gazdaságtörténeti perspektívából (a dal egymagában több mint 100 millió dollár jogdíjbevételt termelt az elmúlt három évtizedben), a Dalszerelőműhely retro-szekciójában azonban kifejezetten művészi kérdések mentén fogjuk vizsgálni.

PÅ PLAKATEN


Ha április, akkor az ISONban Pejtsik Panna koncert. Általában születésnapi, most viszont inkább újjászületésnapi: az ISON családias légkörében a névfrissítés…

A Dalszerelőműhely hatodik évadának kezdetén rárúgjuk az ajtót a poptörténelem múltjának hatalmas csarnokára. Egy ujjgyakorlatként kitalált gitár-riff, egy elveszettnek hitt,…

KultúrFlipper • Az ördög Pradát visel Irodalom-bázisú popkulturális mátrixépítés Ruff Orsolyával és Szeder Katával havonta az ISON-ban.

Obs! Indkøbskurvens tidfrist udløber snart!
tilbageværende tid
00:00

enhed(er) i kurven

total:


Tiden er udløbet. Start venligst forfra med at vælge billetter.