ISON. A kultúrnappali.

Program


A VÍZZEL SZEMBEN
2

A VÍZZEL SZEMBEN

Az előadás most egy év kihagyás után a Sanyi és Aranka Színházban talál új otthonra. Az új helyszínre adaptált monodrámával elsőként 2015. december 9-én találkozhat a közönség. Katalin szerepében továbbra is Spolarics Andrea látható, aki jelenleg a Budaörsi Latinovits Színház társulatának tagja.

Nincs aktuális előadás

Ön egy múltbeli eseményre keresett. Kérjük, válogasson aktuális kínálatunkból a Jegy.hu keresőjében!

Utolsó előadás dátuma: 2016. május 29. vasárnap, 19:00

Katalin egy 50-es éveiben járó, jelentős vállalati pozíciót betöltő nő, aki éppen szokásos évértékelő beszédét tartja a cég születésnapján, amikor egyszer csak valami megtörik benne és rosszul lesz. Ekkor elindul az emlékek lavinája: miután egy életet töltött azzal, hogy megpróbált egyszerre kiemelkedően megfelelni a munkájában és otthon – anyaként, illetve feleségként is, végül rádöbben, hogy menthetetlenül egyedül maradt.
 
A vízzel szemben című monodráma egy olyan női sorsról szól, amely itt a XXI. század kezdetén elveszni látszik a társadalom által rákényszerített szerepvállalások súlya alatt. A három havi műhelymunkával készült független szerzői darabot 2013-ban a Bárka Színház által megrendezett Nemzetközi Monodráma Fesztivál keretében mutatták be, majd 1 éven át havi rendszerességgel játszották ott.

Játssza: Spolarics Andrea
Készítették: Barta Árpád, Csató Zsófia és Spolarics Andrea, Tímár Rita közreműködésével

Ajánlatunk


Ruff Orsolya és Szeder Kata KultúrFlipper estjein mátrixépítő játékba hívunk az ISON-ba. Oda-vissza adogatva a labdát művészeti, társadalomtörténeti, történelmi és popkulturális referenciák között bolyongva vizsgálunk meg közelebbről is egy-egy sokrétű jelenséget.

A Dalszerelőműhely hatodik évadának kezdetén rárúgjuk az ajtót a poptörténelem múltjának hatalmas csarnokára. Egy ujjgyakorlatként kitalált gitár-riff, egy elveszettnek hitt, hiperérzelmes szerelmes vers, egy hattagú rockzenekar, amely az első albumára készül – ezekből az alapösszetevőkből jött létre minden idők legjobb rock-dalainak egyike (sőt ne fukarkodjunk a minősítéssel: minden idők legjobb dalainak egyike), a „Sweet Child O’ Mine”.

„Belehalsz, vagy nem halsz bele…” Kurtág tanítása Fazekas Gergely előadása

Ajánló


Ruff Orsolya és Szeder Kata KultúrFlipper estjein mátrixépítő játékba hívunk az ISON-ba. Oda-vissza adogatva a labdát művészeti, társadalomtörténeti, történelmi és…

Polonyi Artemisz és Remes Zsófi művészeti vezetésével működő Banyatank a cappella együttes énekesei humorral és sok szólamú harmóniákkal zenésítenek meg…

Vannak slágerek, vannak megaslágerek, vannak gigaslágerek, és van az „All I Want For Christmas Is You”. Mariah Carey 1994-es dala…

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!